Prológus 3.

Hailhó! Habár azt hinnétek ez a vége a prológusnak.. hát nem... visítottam is miatta egy sort (mindenki hülyének nézett, mert a buszon ültem....) de nem tudom másképpen megoldani. Lényeg a lényeg lesz még egy bevezető rész. A mondás is úgy tartja: "Három a magyar igazság na meg egy a ráadás" :D. Még annyit akartam mondani, hogy a régi blogomra is raktam fel egy részt. Akit esetleg érdekel itt a link: http://nemtudomhogylegyen.blogspot.hu/?m=1

Az előző rész tartalmából:

- Mit csinálsz?! -kérdeztem furcsa arcot vágva. Nem akartam, hogy lássa, hogy nemigazán volt kellemes, hogy hozzáért. Nem azért, finoman nyúlt hozzá, mégis üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, de pókerarcot vágva türtőztettem magam.
- Tudod, kiskoromban orvos akartam lenni -mutatta meg a gödröcskés mosolyát.

- Hát ez furcsa. Én is orvos szerettem volna lenni. -Mosolyogtam szelíden -embereken akartunk segíteni, megmenteni őket, ehelyett most hát tudod.. -húztam el a számat -nah dokikám mi van a lábammal??
- Nem néz ki jól.. a térded zúzódhatott, a bokád viszont valószínűleg eltört.
- Én is erre jutottam. Segítetek felállni?? A többit megoldom, csak ez nem megy.
- És utána?? Kórház??! -kérdezte Jen.
- Francokat. A szobámig elmegyek, gyorsan rendbe szedem magam, bekötözöm, és lejegelem a lábam, és jövök vacsorázni. -soroltam fel a kis listám.
- Nem Alicia! Egy zúzódással még eljátszhatod ezt, de egy töréssel már nem!! -hangzott Jenna ellentmondást nem tűrő hangja.
- Jen nyugi! Ennél rosszabbat is kibírtam már. Nincs semmi bajom. Nah akkor ha nem segítetek majd egyedül felállok, mert még rengeteg dolgom van. Még pakolnom is kell!!
- Ahha persze, meg még mit nem! -kapta fel a vizet Chris -Elmegyünk szépen a kórházba, egy röntgenbe még senki nem halt bele. -folytatta a hegyibeszédet. Könnyedén felkapott a földről, de nekem belenyilalt a fájdalom a jobb lábamba. Nem törődve a kínommal, a lábaim a dereka köré fontam-Jen kérlek hozd Alicia hamis iratait, és találkozunk lent a parkolóházban. -mondta és már el is indult velem együtt a parkoló irányába. Hamar kiszúrtam Chris kocsiát. Hát igen nehéz nem észrevenni egy Lamborghinit.
- Figyelj muszáj ezt??! Semmi bajom!! Ha leraknál végre akár versenyt is futnék veled!! - mondtam és kétségbeesettségemben a nyaka köré fontam a kezeimet. Erre megtorpant és egyenessen a szemembe nézett.
- Mi ez a nagy félelem? -kérdezte suttogva. Ám olyan közel volt az arcunk egymáshoz, hogy az ajkai súrolták az enyéimet. Hirtelen huzat támadt és az egész tüdőmet betöltötte a mámorító illata. Megrészegültem tőle.
- Legutoljára 10 éve voltam kórházban. Akkor haltam meg. Fizikailag és lelkileg is.
- Az hogy lehet?? Mármint a lelkit sajnos értem -sütötte le a szemét. -De a fizikait??!! Hisz itt vagy. -mondta értetlenül.
- 2 percre leállt a szívem. Két teljes percig halott voltam. -Mondtam könnyekkel küszködve. Innentől nem szólt egy szót sem. Csak csókolt. Nem követelőzően, mint ahogy Dave szokott. Édes csók volt. És hogy megbántam-e?? Egy csöppet se. Ennyi öröm nekem is jár. Épp az utolsó pillanatban váltunk el, mielőtt Jen bármit is láthatott volna. Engem a hátsó ülésre beültettek (vagy inkább fektettek), ők ketten pedig elöl foglaltak helyet. Így indultunk meg afelé a kénköves pokol felé. Mikor megérkeztünk Chris ugyanúgy felkapott és cipelt, mint eddig. Jennek volt egy furcsa telefonhívása, így ő elköszönt tőlünk, majd fogott egy taxit és elment. Nem tudom, hogy mire készül, nem is kérdeztem, hisz neki is van saját élete. Ezzel nem is lenne semmi gond, csakhogy, így kettesben maradtam Chrisszel.
- Nem vagyok nehéz?! -kérdeztem félve.
- Te??! Szerintem kb. 50kg lehetsz. Könnyebb napokon annyival szoktam edzeni -vigyorgott mint a tejbe tök -tudod gyönyörű vagy, okos és vicces is-nézett a szemembe. Fura volt ezt hallani, mert Dave max szexynek vagy dögösnek nevez -és ártatlan. De mégis harcias -folytatta -nem értem, miért jársz Davevel. Nem való hozzád ez látszik. Nem is ismer. Ezt még én is látom. De mégcsak nem is szeretitek egymást úgy.
- Igazad van. -mondtam ki egyszerűen. Nem védtem magunkat, nem kerestem kifogásokat. Én ezt már régóta tudtam, csak képtelen voltam beismerni. De még saját magamnak se. Szép volt, jó volt, de soha nem volt elég.
- Akkor miért vagy még vele??
- Megszokásból. De miért is érdekel ez téged ennyire?? -kérdeztem pimaszul.
- Azért, mert nagyon bejössz nekem. -mondta ki ilyen egyszerűen. Köpni-nyelni nem tudtam hirtelen, majd végül ennyit mondtam.
- Hát te aztán nem kerülgeted a forró kását!
- Látod kimondod azt amit gondolsz! Ahogy én is! Lehet veled őszintén beszélgetni. Nem hazudozunk össze-vissza egymásnak. Nem játszuk meg magunkat egymás előtt. Ez lenne egy ideális kapcsolat nem?!! -kérdezte mosolyogva.
- Lehet. -Adtam semleges választ -de mondd csak nincs neked véletlenül barátnőd??!  -kérdeztem. Csakmert legutóbbi értesítéseim szerint van neki.
- De van. De a kapcsolatunk ugyanolyan felszínes, mint a tieteké.
- Ahha. És mit akarsz tőlem?! Mert.. -mondtam, de nem tudtam befejezni a mondatomat, ugyanis a falhoz nyomott és megcsókolt. Nekem se kellett több, viszonoztam és nemsokára már vad csókcsatába kezdtünk a kórház egyik lépcsőfordulójában. Az egyik kezemmel a pólóját fogtam míg a másikkal a hajába túrtam.
- Khmm -hallottunk meg egy ismeretlen hangot mellettünk. Egy orvos nem tudott tőlünk elmenni a lépcsőn. Elnézést kérve elengettük majd Chris már hajolt hozzám, hogy folytassa, azt amit eddig csinált de eltoltam magamtól.
- Ne.. ne itt.. -mondtam. Épp a nyakamat csókolgatta.
- Csak akkor, ha megígéred, hogy az estét velem töltöd -nézett a szemembe.
- De.. ezt.. nem lehet - dadogtam össze vissza.
- Kérlek! -meresztett kölyökkutya szemeket. A francba!!
- Oké. De erről senki nem tudhat! Szakítok Dave-vel, de nem most! -szabtam meg a feltételeket.
- Rendben. Ha ez a módja, hogy veled legyek.. -mondta, majd ráérőssen megcsókolt.
- Nah menjünk be a dokihoz. - mondtam, mivel egy árva lélek nem volt a balesetin. Ez azért furcsa.. A vizsgálatot, majd a röntgent is gyorsan lezavartuk. A doki megnézte a leleteimet majd ennyit mondott.
- Rendben Miss Roe a bokája, mint ahogy azt sejtettük eltört. Szerencséjére nincs szükség arra, hogy visszaigazítsam. Be kell gipszelni, de ezen kívül nem lesz vele probléma. A térde pedig -sóhajtott nagyot -zúzódott. Ezzel már több gondja lesz. A jeges borogatás biztos segít, de ezen kívül fel kell porcolni és legfőképp PIHENTETNI kell. -mondta hangsúlyosan. Oké megértettem de teljesíteni nem fogom. Nem lesz rá időm. - ha gondolja írhatok fel fájdalomcsillapítót is. Ön érzi, hogy szüksége lesz-e rá, vagy sem.
- Nem semmi szükség rá -mondtam határozottan.
- Biztos ebben?? Nem úgy néz ki.
- Igen biztos vagyok. Tudja régebben volt függőségi problémám. Nem szeretném, hogy ez újra megtörténnyen. Különben sem fáj annyira, hogy gyógyszerekre legyen szükségem.
- Rendben ahogy gondolja -bólint rá az orvos -akkor most kérem fáradjanak át a gipszelőbe, és jövő héten találkozunk! Viszlát! -köszönt el a doki. Ahha, persze. Jön ide vissza a halál, de én biztos, hogy nem!
-Viszlát! -köszöntünk és már indultunk is. Chris szokásához híven, kicipelt, majd mikor hallotta csukódni maga mögött az ajtót, a falhoz nyomott.
- Gyógyszerfüggő voltál?!!
- Kb. fél évig tartott. Erős nyugtatókat szedtem.
- Mégis mi a francnak?!!
- Ez nem tartozik rád!! -mondtam nyugottan.
- Szerintem meg igen -válaszolt és még inkább a falhoz szegezett. Auu!!! Mindjárt leszakad a lábam!! Inkább én tépném le..
- Ez fáj. -szóltam nyugott, meggyötört hangon. Egyből enyhült a szorítása, és bűntudatot véltem felfedezni benne. Mi a fasz??!! Bűntudat??!! Egy született bérgyilkosnál???!!! Ez... huh....
- Sajnálom, nem akartam! -mondta megtörten. Vagy 5 percig álltunk (illetve én cipeltettem magam) egymással szemben, majd végül megszólaltam.
- Miért érdekel téged, hogy mi van, volt, lesz velem??!!
- Különleges vagy Alicia. Igazán különleges lány vagy. És el sem tudod képzelni, mennyire vonzó vagy. Teljesen belég habarodtam.
- De hisz' nem is ismersz, 3 órája találkoztunk először!!
- Épp ez az!! Szeretnélek jobban megismerni.
- Nem úgy viselkedsz, mint egy született bérgyilkos. Sőt, még egy szimpla bérgyilkosnak se néznélek. -mondtam ki ami a fejemben járt. Azzonnal meg is bántam.
- Nem választhattam -mondta ki egyszerűen. Hosszú csönd következett. Végig egymás szemébe néztünk. Azt mondják a szem a lélek tükre. Látom, tudom, hogy igazat mond. Nem akart bérgyilkos lenni. Ahogy én sem. Nem hittem volna, hogy akár egy közös tulajdonságunk is lehet. De ez már mit sem ér. Hajnalban lelépünk. Ennyi volt.
- Szerintem mennyünk be gyorsan a gipszelőbe, aztán húzzunk haza, mielőtt még gyanús lesz az eltűnésünk -mondtam.
- Rendben. De akkor ma este..
- Igen, csak igyekezzünk. Egy csomó dolgom van még -bólintott egyet és már indultunk is. Gyorsan lezavavartuk a gipszelést, és hál' isten járógipszet kaptam. Ezzel egy fokkal könnyebb lesz a dolgom. Beültünk a kocsiba, és már el is indultunk visszafelé. Végig beszéltük, vagy épp röhögtük az utat. Chris igazán jó társaság. Hazaérve gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam. Már amilyen gyorsan lehet egy bezacskózott-begipszelt lábbal. Felvettem egy kisestélyit, oldalra fontam a hajam, és megcsináltam a smikem és rendbetettem a körmeim. Már amennyire ez lehetséges volt. Mindezzel végezve azon kezdtem el gondolkodni, hogy magassarkút vegyek-e. Mert a gipsz ugye emel. Lapostalpúban ugyan kényelmes lenne, de úgy mennék, mint akinek egyik lába hosszabb a másiknál. A tűsarkúban ugyan ez lenne a helyzet, csak akkor a másik oldalra dőlnék, a tetejébe pedig inbolyognék is. Ezen mélyreható gondolataimat félbeszakította, hogy kopogtak az ajtómon.
- Nyitom!! -kiáltottam ki miközben a elfordítottam kulcsot a zárban, ezzel kinyitva az ajtóm.
- Váá de jól nézel ki!! Csúcs a hajad!! És a smiked!! De még a körmeid is!! -mért végig legjobb barátnőm. A lábamra nézve azonban összeráncsolta a szemöldökét. - Mezitláb jössz??

Prológus 4.

Az előző rész tartalmából:

- Nyitom!!-kiáltottam ki miközben a elfordítottam kulcsot a zárban, ezzel kinyitva az ajtóm. - Váá de jól nézel ki!! Csúcs a hajad!! És a smiked!! De még a körmeid is!! -mért végig legjobb barátnőm. A lábamra nézve azonban összeráncsolta a szemöldökét. - Mezitláb jössz??

- Nem tudok milyen cipőt felvenni a hülye gipszemhez. Talán levágom...
- A lábadat??!!! -kerekedett el a szeme.
- Hülye a gipszre gondoltam!! Bár ez se rossz ötlet -vágtam elgondolkodó arcot.
- Hülye vagy -bokszolt a vállamba.
- Hölgyeim habár nem szívessen szakítom félbe a bájcsevejt, és mindketten gyönyörűek, de indulnunk kéne, mert el fogunk késni. -mondta idióta brit akcentussal Chris. Nem is vettem észre, hogy itt van.. de.. ő... most engem gúnyolt ki??! Kissé sértetten néztem, mire ő kölyökkutya szemeket meresztett rám. Most komolyan, hogy haragudhatnék rá?!
- Béna az akcentusod -nevettem el magam végül.
- Tudom. Na de most kapj fel egy cipellőt és induljunk.
- Ahjj pasik!! -sóhajtottunk fel egyszerre Jennával.
- Ezt kikérem magamnak!! Mindössze nem szeretek késni, és ilyen lényegtelen dolgokkal húzni az időt!!-háborodott fel.
-Először is ez nem lényegtelen! Másodszor pedig, ne háborogj itt, mint a tenger, nyugii vaan! -húztam el a szavam. -Akkor előkotrok valami lábbelit -indultam meg a cipősszekrény felé.
- Eszedbe ne jusson!! A cipőid között tornacsukák, sportcipők, AirMax-ek(amik ugye nem illenek egy hivatalos rendezvényre), valamint iszonyú lábgyilkos magassarkúk...-nem hagytam befejezni.
- Tűsarkú!! -keltem ki magamból igazi brit akcentussal.. öhm... talán az is közrejátszik, hogy Londonban nőttem fel, és én IGAZÁBÓL is brit vagyok..
- Nem számít. Na nekem van egy balerina cipőm ami pont jó ehhez a rucihoz. -húzkodta meg a tűzvörös ruhám végét.. öhm oksi, nem volt túl hosszú.. de mégis kinek ártok ezzel?! Meg a gipsz eléggé korlátozott, úgy, kb.... mindenben! Hosszabb ruhát sem tudtam miatta felvenni. Már most elegem van belőle, pedig mégcsak 2 órája lehet rajtam. Ahj!! -fél perc és itt vagyok!
- Akkor inkább gyere a kocsihoz, ott megvárunk! -szólt utána Chris.
- Oksa, ott talizunk!! -futott el, Chris pedig elindult az ajtó irányába.
- Héé!!! Vannak ám olyanok is, akik nem tudnak olyan tempóban haladni, mint te!! -keltem ki magamból.
- Tudod nagyon vonzó vagy amikor felkapod a vizet -eresztett meg egy mosolyt, de a szemében láttam, hogy komolyan gondolja. -Nah gyere, viszlek. -Boldogan ugrottam a nyakába, azzal nem is foglalkozva, hogy a ruhám egy "kicsit" rövid.. khm.. nyomtam egy puszit az arcára hálám jeléül. A helyszínre minden probléma nélkül odaértünk. A cipő, amit Jenna adott, tényleg szuper volt. Kényelmes és elegáns. A bevonulással több problémám is adódott. Jenna mint az örök szingli minket meg se várva bement a hatalmas, ijesztő külsejű épületbe. Ismételten ketten maradtunk, Chrisz pedig felém nyújtotta a kezét. Ma kivételesen ő volt a párom, mert Dave "nem ért rá".. khmm.. ez egy kötelező rendezvény szóval nem tudom mi ez a duma. De azt hiszem, hogy nem is érdekel. Felőlem lehet a ribancaival, vagy küldetésen is. Különben is jobb, ha nincs itt. Nem tudom, meddig tudnám megjátszani magam vele kapcsolatban. Lényeg a lényeg, Chrisszel karonfogva ballagtunk be a kétszárnyú ajtón. Az őrök csak bólintottak egyet, üdvözlésük (és talán tiszteletük) jeléül. A teremben hirtelen csönd támadt, ahogy beléptünk. Ennyi elég is volt, hogy felkapjam a vizet. Ezen a ponton két dolog lehetséges nálam. Egy: egy üvöltéssel mindenkit helyre teszek. Kettő: elhülyülöm.  Mivel épp "nyaralni" indulok az lenne a normális, hogy minden happy velem. Kiismerhetetlen arckifejezéssel a fejemen, elléptem Christől majd megálltam. Mibdenki visszafolytott lélegzettel várt, h ebből mi lesz. Magamban jót szórakoztam a rémült fejeik láttán. Felugrottam, majd leérkezéskor a gipszes lábamat kiraktam oldalra egy "TÁDÁM" kiáltással párhuzamossan. A kezdőktől egy hatalamas sóhaj, a régebbiektől egy nevetés volt a reakció. Innen már olajozottan haladt tovább az este. Ugyan néhányan kissé rosszallón figyelték, mikor a vacsoránál Chris mellé ültem, majd táncoltam is vele, és meg kell hogy mondjam, remekül szórakoztam. Egy bizonyos pontig, amikor is rájöttem, hogy mire is megy ki ez az este.
Épp a mosdóból jöttem kifelé, mikor egy hatalmas puffanást hallottam az egyik közeli helységből. Odamentem, hallgatóztam. Semmi. Ekkor előszegtem a tőrt, ami egész eddig a ruhám takarásában volt. Nah igen, mindig fel kell készülni a legrosszabbra is. De amit bent láttam arra még én sem voltam felkészülve.............

Jön az első fejezet!!!

Magyarázat

Na az van, hogy nem tudtam megírni egyben az egész részt, mert nem maradt több karakterem, szóval most az van, hogy három részre bontom a prológust. Tudom, kissé ijesztő, hogy ilyen hosszú, és egy csomót agyaltam azon, hogy mi legyen, de végül úgy voltam vele, hogy azt akarom, hogy megértsétek amit írok, ne pedig az legyen, hogy "ez most ki a franc?!" vagy "mi van? Hogy?? Ezt nem vágom!" Szóval jó olvasást a fentlévőkhöz!
Puszi Barby

Prológus 2.

Az előző rész tartalmából:

Elhesegettem a mindenféle idióta gondolatot, majd a csóajtót használva, lemásztam abba a titkos alagútba, amelyet rajtam kívül nem ismert senki. Nagyon klassz volt, mivel az épület minden szegletébe, vagy azon kívülre eljutottam anélkül, hogy bárki észrevehetett volna. Síri csöndben ellopakodtam a második csapóajtóig és résnyire nyitottam azt.

Viszont amit akkor hallottam és láttam megváltoztatott MINDENT. Luke és Dave egymással szemben álltak és farkasszemet néztek.
- Mégis mit gondolsz meddig tudom még eltüntetni az apró nyomfoszlányokat, meddig leszek képes még visszafogni és hazudozni?? Lehet, hogy bérgyilkos vagyok, de Aliciát átvágni nem kis meló. Úgy vág az esze mint a borotva. Nem mellesleg szeretem is. Miért hazudnék neki ha egyszer azt sem tudjuk, hogy miért kellett elintéznünk a családját, mert a főnök nem mondott semmit ezzel kapcsolatban, lehet, ho...-hadarta Dave ingerült, mégis folytott hangon, de Luke a szavába vágott:
- Te idióta!! Nem a családját kellett volna kiiktatni, hanem Aliciát!! Ő volt a célpont!! Még a főnök testvére hibázta el, ez pedig egy halálbüntetéssel lett jutalmazva. De mivel Alicia felépült, a főnök megparancsolta, hogy képezzük ki. Nem tud..
- Mire is volt akkor ez jó?? Vagy egyáltalán miért akarta kicsinálni, ha utána meg befogadja?! Mi volt ez valami tűzpróba?! -üvöltötte torka szakadtából Dave.
- Halkabban már te barom!!! Üvöltesz itt mint a fába szorult féreg!! Mi az félsz??!! Azok szoktak ordibálni akik be vannak szarva!! -próbálta lecsitítani egy kicsit Luke. Sikertelenül.
- Igen bazd meg tele van a gatyám, mert Alicia nagyon közel került a megoldáshoz, és amilyen elszánt nemsokára meg is találja azt. Jah nem mellesleg Vadásznak hívják, mert mindenkire lecsap, akinek birtokában van akár egy aprócska nyomfoszlány is. Megszerzi a nyomot és a lehető legkegyetlenebb módon nyírja ki az illetőt. És emellett az aprócska probléma mellett ott van az a másik parányi is, hogy ha Alicia rájön, a drága főnökünk engem fog felelősségre vonni, és azt hiszem tudjuk, hogy milyen is az -szórt szikrákat Dave szeme, de Luke meg se rezzent.
- Rendben szerintem akkor ezt a témát már így is túltárgyaltuk. A kis szerelmetes monológod pedig habár könnyeket csalt a szemembe -mondta gúnyos mosollyal az ajkain Luke, és megtörölgette a szemét egy szomorú arckifejezés kíséretében - és igazán megható volt -szipogta -de nem változtat semmin -folytatta kegyetlenül. -szerintem azt, hogy szereted, még te magad sem gondoltad komolyan -vihogott idétlenül -tudod nem szokás hazudozni annak akit szeretünk. -Mint egy hiéna esküszöm -jah és ha nem teljesíted a feladatod, akkor az egyetlen dolog amit kívánni fogsz, az egy kevésbé fájdalmas halál lesz -fejezte be vészjósló hangon Luke. Megfordult és elsétált az asztalához, majd az iratokat kezdte rendezgetni rajta. -Elmehetsz! -szólalt meg végül. Igen nektek talán ez egy kicsit furcsa de mi csak akkor távozhatunk egy megbeszélésről, ha a felettesünk azt mondta. Viszont akkor villámgyorsan ki kell slisszolnunk a kijáraton. Dave viszont, mint valami kőszobor állt ott, mereven. Luke hátrafordult és megindul volna a szoba másik felén levő irattár felé, mikor meglátta a megdermedt Dave-et. Ekkor az arca vörösebb lett mint egy rák, úgy üvöltötte el magát.
- Mit állsz még itt, mint egy rakás szerencsétlenség??!! Takatodj!!! -Dave ekkor mint valami robot indult meg az ajtó felé -jah és hamár úgyis arra mész csukd be magad után az ajtót, és keresd meg azokat a mihaszna őröket. Üvöltsd le a fejüket, majd mondd meg nekik, hogy hordják ide azt a lusta seggüket és ne engedjenek be senkit!!! Egyedül akarok lenni. Ez parancs!! -mondta ellentmondást nem tűrően.
- Igenis -adta meg Dave a választ. Kiment a szobából, hogy teljesítse feladatát. Ekkor Luke elővette a telefonját és már hívott is valakit.
- Kellesz. -ennyit mondott és kinyomta. Ekkor egy még számomra is ismeretlen hátsó ajtón belibegett egy abszolút meztelen szőke nőci. Mivel ezt nem akartam sem látni, sem hallani, vagy egyáltalán tudni róla, óvatossan visszahelyeztem az ajtót a helyére, és elindultam a szobám felé.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, félúton visszafordultam, hogy mégis bemenjek Luke-hoz. Egy pillanat alatt felállítottam magamban a tervem, és a megvalósíthatóságában sem kételkedtem. Miután meggyőződtem róla, hogy senki sem lát, gyorsan visszamásztam a felszínre és bekopogtam Lukehoz. Hál'isten Dave sokáig szokta osztani az embereket, szóval az őrök még sehol sem voltak. Mikor nem érkezett válasz újra kopogtam, ezúttal hangosabban. Meghallottam egy "gyere-t" ezért benyitottam. Arra azonban nem számítottam, hogy Luke ezt nem nekem mondta. AWKWARD. Asszem, jobb lesz, ha nem fejtem ki...
- Te meg mit keresel itt?? Ki engedett be? Hol a faszban vannak az őrök??
- Neked is szia Luke. Mert elméletben illik köszönni. Nem tudom, hogy hol van Rich és Josh -(ők Luke testőrei, nem mintha szüksége lenne rájuk)- és egyébként sem vagyok, se az anyjuk, se a titkárnőjük, se a feleségük, sem pedig bármi másuk -nézek lenézően a szőkeségre, aki időközben magára kapta Luke polóját. A tekintetemet újra Luke-ra szegezem -mellesleg kétszer kopogtam, majd hallottam egy "gyere-t" és azt gondoltam, hogy nekem szólt. Hát úgy nézem nem -mondtam nem kis éllel a hangomban. Ekkor már nem tudtam eldönteni hogy melyikük arca vörösebb -jah amúgy csak szabit akartam kivenni, magamnak és Jennának, de látom el vagy foglalva. -mondom gúnyosan -vagy esetleg van rám fél perced?! -folytatom flegmán. Luke köpni-nyelni nem tudott a megalázástól, de valahogy mégis erőtt vett magán.
- Rendben. Menjetek. Maradjatok ameddig szeretnétek. Mostanában rengeteget dolgoztatok, szóval pihenjétek ki magatokat. Vigyétek el az egyik magángépünket. Vigyázz magadra és Jennára is. Tudod milyen butus tud lenni. Ne keveredjetek bajba, világos??!
-Igen 'apa' -mondtam röhögve. Erre ő is elröhögte magát, csak a plázacica hallgatott. Na igen belsős poén. Luke-ot néha 'apu-nak' hívom, mert velem olyan apáskodó. Amikor ezt egyszer megemlítettem neki, azt mondta, hogy azért, mert engem olyan régóta ismer, és a viszonyunk is olyan, hogy számára olyan vagyok, mintha a lánya lennék.  Szóval elég jó a viszonyunk, még ha jelenleg bele tudnám folytani egy kanál vízbe, azt se fogom soha elfelejteni, amit az elmúlt 10 évben tett értem -na akkor megyek, had faljátok egymást tovább. -kacsintottam és boldogan indultam meg az ajtó irányába, hisz elértem a célom. Tudtam, hogy ha Luke-ot sikerül eléggé zavarbahoznom, elérem, hogy úgy engedjen el, hogy azt se tudja, hogy hova megyek, meddig és még egy repcsit is kaptam hozzá. Jah és majd csak négy-öt hét múlva fog rádöbbenni, hogy én aztán vissza nem jövök többet. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, még Luke utánnam szólt:
- Alicia!
-Igen? -fordultam vissza.
-Ha lehet arról amit itt láttál..
-Mit láttam? -mutattam egy ártatlan képet.
- Ezért imádlak én ennyire -mondta angyali mosollyal az ajkain. Még adott egy puszit a homlokomra, jó szorosan megölelt, végül összeborzolta a hajam és elengedett, hogy had pakoljak. Tudom, hogy nem hazudott volna nekem, csak a parancsot teljesítette. Szívesen magammal vinném, de ő nem szegné meg az esküt. Túlságosan hű a ligához. Azért hiányozni fog.
Elindultam a szobám irányába, remélve, hogy nem futok össze senkivel. Sajnos, az imáim nem találtak meghallgatásra, mivel a sarkon összeütköztem Dave-vel. Magamban szitkozódtam egy sort, majd kifacsartam magamból egy mosolyt. Mentem volna tovább, de elkapta a kezem és visszahúzott.
- Mi az? Valami baj van? -kérdezte kedvesen. Szerettem. És talán még most is. De az a mérhetetelen sok hazugság.. nekem egy "kicsit" sok. Talán idővel meg tudok neki bocsátani. De nem most. Előbb elmegyek, és megteszem azt amit már régen meg kellett volna. Bosszútállni, és a Bérgyilkosok Ligáját végleg kiiktatni. Nem fog több ártatlan ember meghalni. Csak az ilyen szörnyetegek, mint ők.
- Hahó!! Alicia!! Kicsim!! -feleszméltem a gondolkodásomból és csak most vettem észre, hogy a két kezemnél fogva ráz.
- Mi az?? Hééé hagyd ezt abba!! -rivallok rá.
- Huh, de rám ijesztettél. Mi van veled?? Történt valami??
- Nem csak fáradt vagyok egy kicsit. Azt hiszem veszek egy hosszú, forró fürdőt, és alszok egy jót.
- Nekem jobb ötletem van -húzta pervez vigyorra a száját.
- Ne most tényleg fáradt vagyok, és.. -itt megszakat a mondandóm ugyanis egy pengeéles samuraj kard repült felém. Elkaptam a levegőben a markolatát, mielőtt még ketté hasított volna, majd mikor megláttam, hogy ki volt a merénylő, elkezdtem torkomszakadtából üvölteni:
- Ki ez a fasz?? Kicsinállom!! Majd megtudod öcsikém, hogy milyen az a kegyetlen halál!! Az anyádat hasítsad ketté amiért elkövette azt a hatalmas bűnt, hogy egyáltalán teherbe esett veled. Hogy jössz te kis hímringyó ahhoz, hogy megpróbálj megölni??!! Nálad 10x jobbak is próbálták már, sikertelenül. De azt hiszem megmutatom neked, hogy mi jár azoknak, akik velem kezdenek ki. Jah egyébként, nekem ehhez nincs szükségem erre -mondtam és a kardot beleszúrtam a falba. Megindultam felé, de Dave megpróbált lefogni. -Engedj!
- Nem!! Az a srác nem bénázott, hanem profi. Csak bemutatta, hogy egy igazi bérgyilkosnak mennyire kell ébernek lennie. És nem mellesleg ő a főnök fia. -mondta hallkan és nyomatékosan.
- Leszarom hogy ki ez a pöcs felőlem aztán Vilmos herceg is lehetne, velem akkor sem kezdhet ki. Ha pedig már úgy is vendégségben van, bemutatnám neki, hogy milyen az Alicia Jazmin Queen féle vendégszeretet! -mondtam majd kitéptem magam Dave szorításából és nekiindultam.

- Na mi lesz??! Betojtál??! Játszuk le, de rendesen! Mindenféle fegyver nélkül!! Az erőre, a fittségre, és a rafinára alapozva!! Így is benne vagy?! Vagy inkább apuci háta mögé bújsz?!! 

- Persze, hogy benne vagyok. Ne aggódj finom leszek vele! -nézett át a fejem fölött. Biztos Dave-nek mondta. Erre felment bennem a pumpa.

- Inkább magadat féltsd, ne engem!! -mondtam miközben a fegyverzetemet a földre dobáltam, majd egy jól irányzott rúgással a legtávolabbi sarokba rúgtam. A hatalmas csattanás jelezte számomra, hogy a cuccaim célba értek. Mindeközben le nem vettem a szememet az ellenfelemről, aki ugyanúgy tett mint én.

- Kislány még mindig harcolni akarsz?? Nehogy aztán könnyek áztassák azt az ártatlan, porcelán pofidat! -mondta gúnyossan miközben végigsimított a kezével az arcomon, majd az ujjai megállapodtak az államon. Ekkor szakadt el nálam az a bizonyos cérna. Egyenessen abba a csillogó barna szemébe néztem, és olyan közel hajoltam hozzá, hogy az ajkaim súrolták az övéit. Fojtott hangon beszéltem hozzá:

- Engem nem kell féltened! -mondtam, majd vámpírsebességgel hátrébb léptem egyet, elkaptam a karját és földhöz vágtam. Harcoltunk egymással, míg végül alatta kötöttem ki. Diadalittas mosoly kíséretében fölém hajolt, úgy, hogy azt hittem megcsókol. Ekkor a pillanat töredrésze alatt jobban megvizsgáltam az arcát. Meleg, mogyoróbarna szemek, telt ajkak, férfias arcvonások, és gödröcskés mosoly. Ha jelen pillanatban nem akarnám kinyírni, még helyesnek is mondanám. Áhh kit álltatok, iszonyú helyes!! Fekete, kócos haj, kreolos bőr, kidolgozott felsőtest, rettentő erős, harcias, és rohadt magas!! Egyszóval az esetem. Oké Dave nem egészen így néz ki, mint ez az Adonisz, de a szőke haját és a bőrszínkülömbséget leszámítva, nem is különböznek annyira. Hirtelen feleszméltem a bambulásomból, amikor puha ajkakat éreztem az enyéimen. Egy szájrapuszi. Asszem. Vagy valami olyasmi. Elrántottam az arcom, majd egy gyors mozdulattal, fordítottam a helyzetünkön. Most Mr Tökély arccal a matracnak feküdt, én pedig rajta ültem. Bal kezét a földhöz, a jobbot a hátához fogtam.

- OKÉ, ELÉG LEGYEN MÁR!!! -verekedte át magát Jenna a tömegen. Engem talpra állított, majd a kezét nyújtotta a kis apuci kedvencének, majd őt is felsegítette a hideg padlóról. -MI A FASZ VOLT EZ ALICIA, ELÁRULNÁD NEKEM, KÉRLEK!! -üvöltötte a képembe drága barátnőm.

- Jenna ez nem a te dolgod légyszíves ne avatkozz bele!

- Ó de beleavatkozok!! -szólt ingerülten. Sose láttam még ilyen idegesnek. Talán egy kis félelem vagy talán még egy kis féltés is volt benne. De én is dühös voltam. Rengetegszer veszekedtünk amiatt, hogy beleütötte az orrát a dolgaimba. Szeretem, ő a legjobb barátnőm, és nagyon aranyos, hogy így aggódik értem, de attól még nem kéne ezt tennie. -Heló! Jeniffer Tompson vagyok, de szólíts csak Jennának. Örülök, hogy megismerhetlek!! -nyújtotta a kézfogásra a kezét.

- Christian Moore. Úgyszint. -fogta meg Jen kezét. Mikor elengette, egyből felém nyújtotta. Francba. Kihúztam magam, jegesen a mogyoróbarna szemeibe néztem, majd megfogtam a kezét, hogy lássa nem ijedtem meg tőle. 

-Alicia Jazmin Queen. 

-Szép név -mondta.

- A Christian se rossz -mondtam őszintén. Ekkor elröhögte magát. Most meg mi baja?? Eszem ágában nincs megjátszani magam bárki kedvéért, pláne nem az övéért. 

- Christian kérlek bocsáss meg Alinak, hogy ilyen modortalan, csak tudod most egy kicsit feszült és fáradt is, mert már napok óta nem aludt. Tudod ő a Vadász és nincs egy perc nyugta se. -nevetett fel feszülten. Ki a faszom az az Ali?? Tudja jól, hogy utálom, ha becézgetnek. Épp megszólaltam volna, amikor ez a felfuvalkodott hólyag megszólalt.

 - Hagyjuk ezt a hivataloskodást. Szólítsatok csak Chrisnek. Nem vagyok oda azért, ha a teljes nevemen hívnak. -nevetett fel kínosan.

- Rendben -mondtam, majd Jenhez fordultam -drága, drága Jennifer, kedvesem, szívem pici csücske-kezdtem.

- Nah most aztán benne vagyok a szarban -húzta el a száját. Nah igen, nyílt titok, hogyha valakire kibaszottul dühös vagyok drágámnak, kedvesemnek, szívem csücskének vagy valami hasonlónak szólítom. De ha már a teljes nevét használom, akkor már állíthatják is ki a halotti bizonyítványát, mert tuti, hogy letépem a fejét.

- Mond csak egyetlenem -kezdtem finom, lágy hangon - KI A FASZ AZ AZ ALI??!! ÉS milyen jogon szólsz bele egy bunyómba??!! Bazd meg én se csesztetlek téged, mi a faszért nem tudsz nyugton maradni??! -üvöltöttem torkom szakadtából.

- Azér bazd meg, mert olyan vagy nekem, mint ha a nővérem lennél, és nem akarom, hogy bajod legyen!! -sírta el magát.

-Jaj, de mondtam már hogy ne félts engem -mondtam lágyabb hangon. Odaléptem hozzá, letöröltem a könnyeit, és magamhoz öleltem. Simogattam a hátát, miközben a vállamba szipogott. -Jól van, naa ne sírj már, nagy hírem van!! -megvártam, míg felnézett a vállamból, hogy a szemébe nézve közölhessem a nagy hírt -Holnap elutazunk! Mi ketten, a bőröndök tele szebbnél, szebb ruhákkal és egy adag jókedv. Na, hogy tetszik??

- Vááá!! -ugrott a nyakamba, amiért mind a ketten a földön kötöttünk ki. Ekkor vettem észre, hogy Christian még mindig itt van, és kikerekedett szemekkel néz minket.

- Ne hívjak orvost?! Esetleg pszihológust?! -kérdezte elképedve. 

- Nincs rá szükség. Ők így örülnek -lépett ide Dave -Dave vagyok -nyújtott kezet, majd egyből le is pacsiztak, a következő pillanatban meg már a legutóbbi focimeccsről diskuláltak. Fiúk...

- Khmm... -köszörülte meg a torkát Jen -tudjátok, rohadtul tudok örülni, hogy máris ilyen nagy a szerelem köztetek, de nem tudnátok egy icuri- picurit segíteni?? - erre elröhögték magukat és felhúzták a földről, Jennát. Ekkor felém nyújtották a kezüket. Upsz...

- Ööö tudjátok egész kényelmes itt.. meg úgyis annyit voltam már a földön, szóval minek álljak fel.. meg így legalább azt is látom, hogy milyen hanyag munkát végeztek a takarítók.. ez nagyon undi. Dave légyszíves keresd meg Krisztenéket, és szedd le a fejüket. Mondd meg nekik, hogy hordják ide a lusta kis seggüket vagy én rugdosom őket ide! Adj nekik egy-egy fogkefét. Úgy ragyogjon itt minden, hogy az ember lássa a padlóban a tükörképét!! 

- Rendben kicsim, de minden rendben? Furcsán viselkedsz..

- Persze, csak fáradt vagyok, de most menj! -mondtam. Elindult, majd eltűnt az emberforgatagban.

- Alicia! Lehet, hogy Dave-et meg tudod vezetni, de engem nem! Mi a baj?? -guggolt le hozzám Jen. Ekkor látta meg a bokámat, majd a térdemet. -Úristen!!! -akadt ki teljesen. Erre Christian is leguggolt hozzám, majd jobban szemügyre vette a lábamat. Kicsit forgatta, tapogatta, mintha értene hozzá.

- Mit csinálsz?! -kérdeztem furcsa arcot vágva. Nem akartam, hogy lássa, hogy nemigazán volt kellemes, hogy hozzáért. Nem azért, finoman nyúlt hozzá, mégis üvölteni tudtam volna a fájdalomtól, de pókerarcot vágva türtőztettem magam.

- Tudod, kiskoromban orvos akartam lenni -mutatta meg a gödröcskés mosolyát.

Prológus 1.

Prológus- előzmény, visszatekintés
A nap, ahonnan az előzményben indul a történetünk egy két éves naplóbejegyzés. Az első fejezet már a sztori valós idejében játszódik.

2012. március 23. hajnali 3:49, valahol az Atlanti-óceán felett...

Életem második legmeghatározóbb napja. És nem jó értelemben. A lehető legrosszabban. És az első is hasonló volt. Minden akkor kezdődött.
9 éves voltam. Akkor egy autóbalesetben elveszítettem a családom. Vagyis akkor azt hittem, hogy baleset volt. Pedig nem. Nagyon nem. Én voltam az egyetlen túlélő. És én is csak épphogy. Az orvosok kevés reményt fűztek az életbenmaradásomhoz. Már épp lemondtak volna rólam, amikor valamilyen csoda történt. Habár nem vagyok épp vallásos, de ezt egy jelnek vettem. Akkor úgy gondoltam, hogy még van dolgom ezen a világon, ezért nem halhattam meg ilyen egyszerűen, fiatalon.
Sikerült teljesen felépülnöm. Sőt, erősebbnek éreztem magam, mint valaha.
Ezen küzdelmeim után megjelent egy kőgazdag pali meg egy nő, és velük egy kb. 13 éves (egyébként iszonyú helyes) srác. Azt állították, hogy ők az utolsó élő rokonaim. Ezzel csak egyetlen problematika volt. Nekem addigra már nem maradt egyetlen élő hozzátartozóm se. Sőt azelőtt még csak nem is láttam ezeket az embereket soha. Semmi közünk nem volt egymáshoz. Számomra ők épp olyan idegenek voltak, mint az a többi 7 milliárd fogyatékos, akik ezen a Földnek nezezett kíntáborban lökdösődnek körülöttem. De mégis velük mentem. És hogy miért??!!! Mert úgy őszintén semmi kedvem nem volt 9 évig egy undorító, mocskos árvaházban élni. Meg úgy egyáltalán. Ígyis-úgyis vadidegenek vettek volna körül, akkor meg minek menjek egy "árvaháznak" nevezett börtönbe??!!
Mintacsaládként éltünk egy másfél hónapig, aztán "meghaltunk". A pasi felrobbantotta a magángépét a Csendes óceán fölött. Okos húzás volt azt megmondom. Nincs holtest, nincs bizonyíték, nincs nyomozás, nincs gyanúsított se. Balesetnek kellett, hogy látszon, és be kell valljam ennél jobban el se intézhették volna.
Természetesen mi nem voltunk a gépen. Csak a világ hülyébbik fele hitte azt. Azaz majdhogynem az egész. Mi addigra már Moszkvában fagytunk halálra. Kiderült ugyanis, hogy mind a hárman egy Bérgyilkosok Ligája nevezetű "erkölcsös" szervezethez tartoztak. Olyan embereket kerestek, mint én. Fiatal, család nélküli, életerős. Lenyűgözte őket, hogy túléltem azt a "balesetet", így felvettek maguk közé. De ennek nagy ára volt, hűséget kellett fogadnom nekik. Azt is közölték velem, hogy ebből az esküből mindössze egyetlen kiút van, ami pedig nem más, mint a jóságos halál. Ezzel akkor nem igazán törődtem. Jó, oké, tisztára be voltam szarva, de aztán rájöttem, ha nem csinálok semmi olyat, ami nekik nem tetszene, akkor nem is fognak még egy "légző-lyukat ajándékozni" a testemre. Inkább eltereltem a gondolataimat másfelé. Meg akartam tudni, hogy itt, hogy mennek a dolgok. Kell-e még tanulnom, milyen feladatokat kell esetleg teljesítenem, és milyen, valamint mennyi szabadidőt kapok. Tudom ez úgy hangzik, mintha a rabszolgájuk lettem volna -ami (végre rájöttem) nem is olyan nagy hülyeség- de akkor teljesen paráztam tőlük (amit nem éppen oktalanul tettem...). Ezenkívül az is érdekelt, hogy barátkozhatok-e kívülállókkal. Nem igazán tetszett, hogy ilyen szinten függtem tőlük, de panaszkodni sem mertem, hátha kicsinálnak. Na meg azért, mert ezt talán egy árnyalattal jobbnak láttam, mint egy koszos, félelmetes árvaházat, ahol gonosz nevelők, idegen, undok kölykök vettek volna körül. Ezért jobbnak láttam befogni a csipegőmet, és inkább azt tenni, amit mondanak. Megtudtam, hogy ugyanúgy tovább kell tanulnom, sőt harcot, és fegyverhasználatot is kell tanulnom. Ez afféle nem várt bónusz volt. Magántanárom volt, és egy (kastélynak is hatalmas lenne) "házban" laktam. Mindent megkaptam amit szerettem volna, de emellett mindenben engedelmeskednem is kellett. Utcára nagyon nem jártam -mert nem nagyon érdekelt semmi a kinti világból-,barátaim is a ligából lettek. Ha azt nem vesszük, hogy bármelyik pillanatban kinyírhattak volna, nagyon kedves, jófej banda volt.
Minden egyebet megtanulhattam David-től, a sráctól, aki ott volt a felépülésem után. Elég jóban lettünk. Maradjunk annyiban, hogy a volt barátnőit mindig nekem kellett leráznom, cserébe, ő fedezett, ha helyzet volt. (Értsd; nyomoztam a szüleim halála után, volt egy lerendezetlen ügyem, SOS vásárlás-kényszerem volt, vagy csak bulizni akartam egy jót).
Itt éltem, felnőttem. Igaz folyton költöztünk, volt, hogy félévente, vagy gyakrabban. Emiatt meg kellett tanulnom egy csomó nyelvet, ami be kell látnom hasznos, és egész könnyen ment. Mindössze csak azért kellett ezt megtennem, hogy ne lógjak ki a sorból, hogy ne legyek feltűnő.
Minden majdhogynem meseszerű volt, amíg be nem töltöttem a 14-et. Innentől ugyanis köteles voltam elmenni a bevetésekre, és hát.. szóval muszáj volt embereket gyilkolásznom. Ezért volt az a rengeteg felkészítés... Azért, hogy hideg vérrel megtegyem. Ne kételkedjek és ne ismerjek lehetetlent. Mit ne mondjak a felkészítések hatásosak voltak. Az, hogy láttam más ember fájdalmát, kínjait, meg se rendített. Nem hatott meg, hogy gyerekeik, szerető családjuk volt. Én is felnőttem család nélkül, és nem panaszkodtam soha. Erős voltam, és mindig tudatában voltam annak, hogy ezzel, hogy én akarok igazságot osztani, valójában a lehető legrosszabb úton járok. De valaki egyszer azt mondta, hogy ha már egyszer beengedtem magamba a sötétséget, akkor soha többé nem fogok tőle szabadulni. A világ kegyetlen. Ez van, el kell fogadni, ugyanis nincs más esélyed. Sajnos, a legtöbb esetben nincs kiút, kiskapu amin kisliccolhatnál. Legalábbis ha velem állsz szemben, akkor semmiképp. Kicsit eltértem a témától...
Szóval, én és David egy csapatot alkottunk. Mi voltunk a legjobbak. Mindenféle nevet kapott a társulásunk talán a "Kegyetlenek" volt a legnépszerűbb. A lelkiismeret szót szerintem egyikünk se ismerte. Bárki mondhatta/mondhatja rám, hogy nincs lelkem, én csak a képébe röhögök. Komolyan, erre csak most jött rá??!!!
16 lettem, David pedig 18. Ez volt az a pont amikor leesett végre mintkettőnknek, hogy ÚGY is szuperek lennénk együtt. Szóval összejöttünk és mi voltunk a nagybetűs "ÁLOMPÁR". Gondolom ezt nem kell tovább ragoznom. Életem szerelme, meg értelme... stb.. stb...
Ez mind a múlt. Életem eddigi 19 éve. De a mai (illetve már tegnapi, hisz hajnali 4 is elmúlt...) nap mindent fenekestül felforgatott, minden elméletem, és illúzióm megdőlt. Kérdőjelek sora van előttem, és én nem igazán tudom rájuk megadni a választ. Újra a nullán állok. Úgy érzem, hogy futok, és futok, majd elesek mindezek után pedig valami erő ismét visszaröpít a kiindulási pontra. Minden megváltozott. Ismét.
Gondolom ez egy kicsit zavaros volt. Most biztos mindannyian azt kérdezitek, hogy mégis mi történt, ami miatt ilyen gyökeres fordulatot vett a gondolkodásmódom, az életem. A válasz a tegnapi napomban rejlik.

Visszatekintés-
2012. március 22. hajnali 3:37- San José, Costa Rica

Miért nem lehet egy bevetést emberi időben tenni?? Normális ember ilyenkor még alszik!!! Az emberke meg (legyen az akárki) ígyis-úgyis el fog távozni az élők soraiból, akkor meg miért nem lehet normális emberi időben??!!! Fáááradt vagyok!!!
Egy újjabb gyilkosság. Csak a szokásos. Dave, Jenna (a legjobb barátnőm), Flynn (Dave haverja), és én elmentünk, betörtünk, és kivégeztük. Mikor hazaértünk bevállaltam, hogy majd én bemegyek Luke-hoz, a főnökhöz (ezt egyébként Dave szokta intézni), hogy jelentsem az akció sikeres volt, és, hogy szabit vegyek ki magunknak. (Jenna gyűlöli Luke-ot... nem is tudom miért...). Jenna így is kifordult már magából, kell neki egy kis pihi. Az apját még Dave nyírta ki, így, mondanom se kell, kicsit talán neheztel rá... én az egészet végignéztem anno és, sajnos, Jenna is. Rettentő kegyetlenül végezte el Dave, de ez volt a feladata.  Drága barátnőmnek nem maradt senkije, én pedig megsajnáltam. Bekerült közénk (különben őt is megölték volna), de azt soha, egy szóval se mondtam, hogy élvezné is azt, amit nap, mint nap csinál.Egyszóval utálja az egészet, és rohadtul elege van már. Én próbálok neki segíteni, de túlságossan utálja az egész bandát, ahhoz hogy be tudjon illeszkedni. Undorodik mindenkitől, sőt már saját magától is, hogy ezt csinálja. Hiába nincs lelkem, de egyet kell, hogy értsek vele. Kifordul a gyomrom amiatt amit csinálunk. Egyszóval eldöntöttük, hogy csajosan elmegyünk egy-két hétre kikapcsolódni egy kicsit.
Komótosan végigbaktattam a hosszú, vérfagyasztóan kísérteties folyosón, de a végén megtorpantam. Az itt lévő tömör acél ajtó mindig zárva van és két őr szokta őrzni, de egyikőjük sem volt a helyén. Az ajtó viszont csak félig volt behajtva. Az első gondolatom az, hogy valaki betört, és ezért nincsenek itt az őrök, és Luke is csak a nagy sietségben hagyta nyitva az ajtót. Hangokat hallottam bentről, de csak Dave-ét és Luke-ét véltem felfedezni. Akkor viszont nem értem ezt az egész helyzetet. Lehet, hogy szőkének tűnök (pedig csak alváshiányos vagyok), de meg kell kérdeznem: Mi a fasz folyik itt??!!! Ráadásul olyan halkan beszélnek, hogy nem értem, hogy mit mondanak. Tudom, hogy nem szép dolog kihallgatni mások magánbeszélgetéseit, de mostanában egyre többet susmusolnak, és különben is gyilkos vagyok, ugyan mit jelent már számomra már az erkölcs?!! Nem fogom megjátszani magam, már nem az a 9 éves tisztelettudó, erkölcsös kislány vagyok, akit a szüleim neveltek. Megváltoztam. Tudom. Nem keresek mentséget, mivel nem tudhatom, hogy ha akkor, a baleset után nem velük jöttem, volna, hanem árvaházba, esetleg nevelőszülőkhöz, akkor mi történt volna. Lehet, akkor is hasonló irányban változtam volna.
Elhesegettem a mindenféle idióta gondolatokat, és a csapóajtót használva, lemásztam abba a titkos alagútba, amelyet rajtam kívül nem ismert senki. Nagyon klassz volt, mivel az épület minden szegletébe, vagy azon kívülre eljutottam anélkül, hogy bárki észrevehetett volna. Síri csöndben ellopakodtam a második csapóajtóig és résnyire nyitottam azt.

Blog indulása

Sziasztok!!
Annyi lenne, hogy a blog hivatalos indulása a nyári szünet kezdete. Ez június 13., péntek. Nem mentegetőzök, és tovább nem is akarom húzni az időt, de nekem is, mint sokatoknak, suli van még. Több tantárgyat is szeretnék még a jobb jegy felé "terelni", és ezek mellett még angol vizsgám is lesz. Mindenkinek drukkolok az utolsó hajrához!! Majd jelentkezek!!
Addig is szép napot mindenkinek.
Ölellek titeket Barbi

Alicia Queen

Keresztnév: Alicia, Jazmin

Családnév: Queen

Becenév: nincs és nem is lesz

Fedőneve: Vadász

Életkor: 21

Családi állapot: család nélküli, egyedülálló

Lakhely: változó, meghatározatlan

Iskolai végzettség: legmagassabb szintű

Munkahely: BESz (Bérgyilkosok Elleni Szövetség)

Munka: ...bérgyilkosokat "nyugdíjazok"...(Egyedül dolgozok, nincs szükségem SENKI segítségére!! Ha tényleg segíteni akarsz, akkor kopj le, és hagyj dolgozni!!)

Képzettség: minden harcmodort, fegyver használatát elsajátítottam

Szemszín: változó

Hajszín: most épp barna

Magasság: 170 cm

Súly: 52 kg

Magamról: Légyszí ne ítélkezz felettem!! Te sem vagy tökéletes, ne legyél már ilyen álszent!!!! Ki vagy te, hogy engem elítélj??!! Azért aki vagyok, akivé váltam???!! Nézz már magadba, te sem vagy különb, mint én!! Szóval le lehet szállni rólam, mert az én életem, az én döntéseim!! Kérlek had csesszem el a saját életemet úgy ahogyan én akarom.

Jah majd elfelejtettem: ha műmosoly helyett igazit akarsz látni ne engem keress!! 

Mottó: fájdalom nem létezik, hisz az öröm is csak illúzió

Hangulat: olyan, mint mindig: szar